Menü
Támogatóink
Weblapunk megjelentetését, működésünket és programjainkat támogatta:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Nemzeti Együttműködási Alap
Keressen minket
a facebook-on is!
www.facebook.com/uniaslovakov.szlovakunio
Főoldal
Az Uniót a megváltozott körülmények hozták létre.
Az 1990-es rendszerváltás gyökeres fordulatot hozott a magyarországi civil szféra és ezen belül a nemzetiségi közösségek életében. Egyesületek, alapítványok jöttek létre, ami új lehetőségeket jelentett mindenki számára.
A magyarországi szlovákság is élt a lehetőségekkel, és sorra hozta létre civil szerveződéseit. Ez a fejlődés legdinamikusabban a dél –Alföldön ment végbe, amiben fontos szerepet töltött be István Anna, a Békéscsabai Szlovák Kultúra Házának igazgatója, aki korán észrevette azt, amit sokan még most se látnak, hogy a helyi civil szervezetek létrehozása új finanszírozási lehetőségeket is jelent a civilek számára. Egy évtized alatt szervezetek sora jött létre a magyarországi szlovákság településein, és felmerült az igény regionális szervezet létrehozására. Ez meg is történt 2004-ben, szintén István Anna kezdeményezésére. Megalakult az „Alföldi Szlovák Szervezetek Szövetsége” Tótkomlóson, 5 alapító tagszervezettel. Az alapító tagszervezetek:
Csabai Szlovákok Szervezete,
Mezőberényi Szlovákok Szervezete,
Szegedi Szlovákok Egyesülete,
Komlósi Szlovákok Szervezete,
Kiskőrösi Szlovákok Szervezete.
Később további egyesületek léptek be, és országos szervezetté nőttük ki magunkat. Ennek megfelelően nevünk is megváltozott:
„Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniója”, amit egy törvényi előírás miatt módosítani kellett, így most a nevünk „Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniója - Szövetsége”. Összesen 17 tagszervezetünk van az ország minden szlovákok által lakott régiójából. Működési területünk 8 megyére és a fővárosra terjed ki, szervezeteinknek összesen mintegy 1300 regisztrált tagja van.
Tagszervezeteink:
Dolina Pestvidéki Szlovákok Regionális Egyesülete,
"Vernost" Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre,
Csabaszabadiért Egyesület,
Bakonyi Szlovákok Közhasznú Egyesülete,
Nyírség TIRPÁK Kulturális Egyesület,
Fátra Kör,
Nagybánhegyesi Szlovák Hagyományőrző Közhasznú Egyesület,
Eleki Szlovákok Egyesülete,
Kondorosi Szlovák Klub,
Telekgerendási Borouka Pávakör,
Zempléni Szlovákok Egyesülete,
Kertvárosi Nyugdíjasokért Egyesület (Nyíregyháza).
Elértük azt, hogy olyan országos szlovák civil egyesületünk legyen, melyben minden törvényesen bejegyzett civil szervezet tag lehet, ha megfelel az alapszabály követelményeinek, és felvételi szándékát a közgyűlés elfogadja.
Működésünk demokratikus, átlátható. Önállóan működő tagszervezeteinkre támaszkodunk, ezek munkáját próbáljuk összefogni, és amennyire tudjuk, segíteni. Ez nagyon nehéz feladat, mert tagszervezeteink nagyon magas szakmai színvonalon dolgoznak.
Nemzetközi kapcsolatainkat is folyamatosan fejlesztjük.
Az Országos Szlovák Önkormányzat közgyűlésében mi alkotjuk a többséget, jelöltünk, Fuzik János nyerte el az elnöki tisztet.
Nyitottak vagyunk az együttműködésre, várunk tagjaink sorába minden magyarországi szlovák civil szervezetet. Az egyes civil szervezeteket pedig arra kérjük, hogy vonják be a munkába illetve tagjaik sorába azokat a szlovákokat, akik olyan helyen laknak, ahol jelenleg nem működik civil szervezet. Ezáltal mindenkinek lehetősége nyílik, hogy részt vegyen nemzetiségünk sokrétű tevékenységében.